Civil Háló Projekt

A hír mindenkié

2019. november 12. - Kristóf Tarnay

A fenti szlogent az azóta az Orbán-Simicska-médiaháború áldozatává váló hazai Metropol újság használta. Mikor középiskolába jártam a Tömörkénybe, minden reggel ott osztogatták nekünk a lapot, az egész suli olvasta, fejtette benne a sudokut, mindennapjaink meghatározó kellékévé vált. Én is minden reggel azzal érkeztem be, volt, hogy felhúztam magam valamelyik híren és blogbejegyzést írtam róla. Amikor az egyik osztálynak saját magukat kellett egy plakáton rajzzal jellemezni, oda is felekerült az újság és a benne közösen fejtett rejtvények. 

A lap az utolsó szóbeli érettségim napján jelent meg utoljára. Egészen dermesztő volt így lezárni ezt a korszakot. Azóta egyre kevesebb a hazai a nyomtatott sajtóban a minőségi ingyenes újság. Sokan vannak, akik nem tudják vagy nem akarják megvenni pénzért a fizetős lapokat, mások viszont csupán a kukába dobják, vagy otthon halmozódik fel kupacokban, miután már elolvasták azokat (én ez utóbbi kategóriába tartozom). Adódik hát a lehetőség, hogy ahogy az élet egyre több területén az autózástól a szállásfoglalásig, érdemes ezt is a megosztásra alapozni. 

Mi a Szegedi Civil Hálónál hiszünk abban, hogy a minőségi sajtót, ha megosztjuk egymással, az hozzájárul Szeged amúgy is egyre élénkebb és pezsgőbb szellemi életéhez. Ezen túl segíti a sokszínűbb tájékozódást, amire a visszhangkamrák korában olyan nagy szükségünk van, mint egy falat kenyérre. Ezért hoztuk létre az ÚjságCsere pontot a szegedi Zöld Terasz közösségi tér bejárata mellett, a Földváry utca 3. alatt (a Véradó Központtal szemben), ahol a rendezvényeink nagy részét tartjuk.

75246736_155324505865107_3619049832859041792_o.jpg

Itt, aki elmegy, éppen az egyetemre órára, munkába, hazafele vagy éppen egyik rendezvényünkre igyekszik, elvehet egyet az ott megosztott sajtótermékek közül, és aki vett olyat, amelyet már elolvasott, itt „el tudja hagyni” úgy, hogy az másoknak még érték lehessen. A jelenleg folytatódó Gondolj másképp a jövőre! rendezvénysorozatunk most pénteki eseményére érkezők például ezt már biztosan igénybe tudják venni.

Kövess bennünket Instán is!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6015303098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása