Dúró Dóra megpróbálja a lehetetlent: többet ártani a fiataloknak a Fidesznél

2019. március 26. - Kristóf Tarnay

Arról már előző posztomban írtam, miért elképesztő baromság az értelmezhetetlen melegpropagandára hivatkozva megpróbálni tiltani az LMBT-diákokkal kapcsolatos racionális helyzetkezelő előadásokat, de most Dúró Dóra által a médiában körbefutott a javaslatuk, amelyet tényleg beadtak, és - atyaég - még nagyobb kreténség, mint amit elsőre előadtak.

Az ugyanis egy várható dolog volt, hogy azokat a képzéseket, amelyek az általuk keltett gyűlöletet próbálják meg értelmesen kezelni, majd megpróbálják meggátolni - hogy is nézne ki, ha nem üvöltve buziznánk egy meleg srácra, akit épp most vertek meg, mert kiderült, hogy egy fiút szeret, hanem leülnénk és higgadtan átbeszélnénk az egészet - de mint kiderült, Dúró Dóra és butácska pártja életében öt másodpercig látott melegeket, ameddig sikerült átkapcsolni a pornót (copyright), ezért azt hiszi, hogy azért, mert szexuális kisebbségek, ezért életük kizárólag a szexualitásból áll, tehát attól melegek, hogy egész nap saját nemükkel dugnak. Nem is nagyon képzeltem ennél szofisztikáltabbra egy mihazánkos világnézetét, de ezáltal sikerült egy amúgy is földön fekvő területbe belerúgni: az iskolai szexuális felvilágosításba.

Külföldön sem sokkal jobb a helyzet, de mi gyakorlatilag nem állunk sehogy, sok iskolában egyáltalán nincs szexuális felvilágosítás, ahol van, azt is nagyjából úgy lehet elképzelni, ahogy megjelent a South Parkban, a szülőknek is kínos a gyerekükkel a témáról beszélni, ezért végeredményképpen a gyerekek többsége 10-12 évesen netes pornóból ismerik meg a szexualitást annak műfajából következő nyers, erőszakos, tárgyiasító, lelketlen és felelőtlen mivoltában. Senki nem beszél arról nekik, mi miért történik, hogy érdemes, hogy jó mindkét félnek, inkább tabusítjuk, elhallgatjuk, Dúró Dóra pedig most megpróbálja meg is nehezíteni.

Ja, például a normális fogamzásgátlásról sem beszél senki, pedig ha nem így lenne, azzal valóban lehetne csökkenteni az abortuszok számát, ami jóval hatásosabb lenne a szívhang-játszásnál. 

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhalo.blog.hu/api/trackback/id/tr7014718117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.27. 09:11:19

@nookedli: homofóbok az emberek attól lesznek, hogy olyan hülyék, mint te, hogy azt hiszik, hogy a homoszexuálisok gyilkosok, mint a gyilkos galóca.

btw. a legtöbb ember szereti a gyilkos galócát. az íze jó. fingod nincs a gyilkos galócáról sem.

idióta vagy, és ezt reklámozod.

darlacko 2019.03.27. 09:13:07

@Stenonis: "Akik szerint ha nem beszélünk a homoszexualitásról, akkor az nem is létezik.
Ezt a középkorban megpróbálták és valahogy mégis fennmaradt."

A homoszexualitásról mindig is szabad volt beszélni. Ma az a probléma, hogy egyes emberek ezt a devianciát akarják megtenni identitásuk sarokkövévé. Ahogy a heteroszexuális beállítottságot se kellene identitásképzőként kezelni, a homoszexualizmus se. Ha lenne hetero büszkeség menete, arra is azt mondanám, hogy nemár. De lassan eljutunk oda, hogy a heteroszexuálisoknak kell szégyenkezniük és homokosok és pedofilek meg mainstream irányzatok lesznek.
Aki csak a szexualitására tud büszke lenni, annak nincs semmi az életében, amit elért volna.

A homoszexuális propaganda igenis működik. A homokosok többsége nem születik buzinak. Hanem a szexuális fejlődés korai szakaszában érinegy behatás, ami miatt egy ilyen fétise alakul ki. A homokosok többsége ilyen fétisiszta. Más fétisek is így alakulnak ki. Lábfétis, szőrös hónalj fétis, bizonyos ruhadarabok iránti vonzódás, fajdalomra való igény, szadomazohizmus stb.
Biztos van pár született homokos is, de jelenleg a fiatalkori behatást, bevésődést tartják a legfontosabb devianciaképzőnek.

csakférfi 2019.03.27. 09:13:40

@math0:
Az àltalad linkelt Wiki.....

"homoszexuális emberek gyermekvállalását általában sehol sem tiltják"
...

"tudományos világ a homoszexualitás eredetére vonatkozólag számos elmélettel rendelkezik. A különféle eredetmagyarázatok között a hormonális, biológiai, genetikai, neurohormonális, az egyszerű és többlépcsős szocializációs elméletek is kifejtésre kerültek,[16][17] de konszenzusos, összefoglaló és nagy bizonyító erejű elmélet, magyarázat jelenleg nincs, a téma élő kutatási terület"

Wiki idézet homoszexualitàs.

Sík hülye vagy !
Plusz ostoba.
Soha semmilyen tàrsadalomban nem élveztek a buzik ennyi toleranciàt és jogot,mint manapsàg.
Màs kérdés hofy vannak még anomàliàk amik tettlegességig fajulnak.
Sxülöként jogom van a buzikat betegnek és aberràltnak titulàlni.
Ugyanis féltettem a sajàt és màs emberek gyerekeit.
Ha nem lennének buzik....nem lenne fiatal férfiakat vagy idöseket ért szexuàlis zaklatàs.
Amit húsz évesen én is elszenvedtem.
Szerencsére nem lettem gyilkos.
Mert meg akartam.....csak elkéstem.
A "fegyver" nàlam volt.
A gyerekeim nem az én gyerekeim. Mivel màsodiik hàzassàgommal egtütt kaptam öket.9 és 11 évesek voltak. Soha nem mondtam vagy kértem öket hogy gyülöljék a buzikat.
Söt.....az "afferomròl" sem tudnak.
Csak egy habzòszàju köcsög vagy.
Menj anyàdba.....annak verd a nyàlad....kicsim.

szepipiktor 2019.03.27. 09:18:15

Én nem értem itt a sok felháborodást.
Senki sem nézi meg a tartalom elolvasása előtt az "impresszumot"?
Ez a blog egy érintett neoliberális aktivista közösség blogja, tehát alapból az ő álláspontjukat fogja tartalmazni, és ez meg zsigerből támadja mindezt, ami sérti, akadályozza az ő küldetésüket.
Ennyi.
Itt nem a melegekről, a heterókról és nem is a tájékoztatásról van szó, hanem az egyik harcos csapat propagandájáról, ugyanúlyan propagandáról, mint amit a többi oldal és más ideológiai csapatok is végeznek.
Ma ez világjelenség.
A civil aktivisták neomarxista, bolsevik alapúak, ez látható a többi - ökoterroristák, feministák, jogvédők stb. - csapatnál is, azaz nem a jog mentén, nem a társadalmi konszenzus alapján "harcolnak", hanem a korai ifjúkomminsta stratégiával.
Példa: #metoo.
Ugyanilyen bigott a szervezett vallást támogatók hitoktatási "porgramja" vagy a szélsőjobb fajelmélete is.
Csakhogy utóbbiak elég nagy társadalmi bázissal rendelkeznek (a szélsőjobb ráadásul az aktivisták erőszakosságának közönhetően növelik támogatottságukat az egész világon), az aktivisták azonban sehol a világon nem bírnak tömeges támogatottsággal, hiszen azok a dolgok jellemzően a többségi alapokat támadják, kritizálják.
.
A posztóló vajon miért nem demokrata? (OK, az aktivizmus nem demokrata alapú)
Én kéőpes vagyok meghallgatni minden érintett véleményét és majd döntök, kivel értek egyet. De nem fogom gyalázni azt, akivel nem, nem fogok megkérdőjelezni a jogát a más állásponthoz!
De a szerző megkérdőjelezi dúró álláspontját, támadja azt és gyalázza a szereplőt!
Miért? Miért gyalázza a másik csoport a szülni akaró nőket? Miért büdös kurva, tenyészállat az, aki a klasszikus módon szeretne élni?????
.
Tudja tisztelt poszter, a felvilágosítás alapvetően szülői, családi feladat, az oktatásban csak azért kell, mert vannak szülők, akik nem teszik meg. De a felvilágosítás maradjon felvilágosítás - szigorúan biológiai alapokon - és ne propaganda, agitáció legyen.
Nem érzi abszurdnak, hogy külföldi pénzen magyar aktiviták az óvodásoknak készítettek LMBTxyz "tankönyvet"????? Annak a korosztálynak, akiknek a homokozóban kellene játszaniuk, énekelni, mesélni kellene, most aberráltak nemi szerepekről fognak "mesélni"?
Tudom, hogy a modern generáció ezen mikrohalmaza zsigerből tagad minden klasszikust, a nemi szerepektől kezdve a családon, a kultúrán át az oktatásig, mindent meg szeretne szüntetni, ami eddig volt és egy nemtelen, tudattalan zseléhalmazt létrehozni, ami egyszerűen irányítható.
De a világ döntő többsége meg nem ezt akarja!
Ezért egyenlőre a szélsőjobb erősödik, Trump-féléket tesznek pozícióba.
És lenini puccs meg nem fog megtörténni, mert a világon számos sokkal komolyabb probléma van, az emberek azok megoldásán dolgoznak!
.
De a lényeg: Azonnal vegyék el a kezeiket a gyerekeimről! AZONNAL!
Mert az már a magánszféra, a család belügye és jogom van minden eszközzel megvédeni őket! Dúrótól és maguktól is.

darlacko 2019.03.27. 09:21:41

@math0: A homokosokat nen szabad a gyerekek közelébe engedni. A papokat se. Míg a fizika egy olyan tárgy, amit jobb, ha képzett tanár oktat, addig szerintem az erkölcsi iránymutatást jobb, ha a szüleitől kapja a gyerek. A vallást is. Már ha valakinek ilyesmi aberrációja van.
Az iskolában a szaporodás biológiai hátterét tárgyalják. Genetika, miazmás.
A homokszexuálisok meg ne kapjanak teret a toborzáshoz iskolákban. Arra ott a katolikus templom meg a gőzfürdő.
Ennyikeh!

törppicur 2019.03.27. 09:22:16

@MAXVAL bircaman közíró: nem elég alapos a szadista gyilkos párhuzamod. Jelen (ballib) állás szerint nem csak elfogadni kell az ő létezésüket, hanem népszerűsíteni is, hátha valaki rájön, komingol egyet, hogy tulképpen ő is a lelke mélyén szadista, és ha már így van kellene nekik egy felvonulás is

darlacko 2019.03.27. 09:24:56

@math0: nácik már nincsenek, a náci és nyilaskeresztes pártok be lettek tiltva a második világháború után
A jövő szempontjából a buzerancia veszélyesebb, mint a nácik. Talán az iszlám veszélyesebb, mint a homokosság, de pont az iszlám halállal bünteti a buzeraciát.

randomgenerator 2019.03.27. 09:25:17

Lehet ilyesmiről beszélni csak nem mindegy mit és hogyan kommunikálunk, ezért az a minimum, hogy egyeztetett, ellenőrzött 'tananyag' vagy segédanyag mentén menjen ez az oktatás, ha nem suli végzi, akkor felügyelettel.

Minden ballib bérretteg 2019.03.27. 09:29:51

Igaza van Dúró Dórának.
A melegpropaganda minden csíráját el kell fojtani.

pina noir 2019.03.27. 09:35:32

@math0: Te az LMBTQxyx%/+"!łŁ#><[ˇ˛melyik szakágához tartozol..? :)

szepipiktor 2019.03.27. 09:36:56

A kommentek többségénél meg rendre kilóg az a bizonyos lóláb!
A meleg-kérdést használja fe sok véleményalkotó a szélsőséges náci ideológiájuk igazolására. Ugye már a zsidózás is előkerült meg a nácik fajelmélete.
Ennek mi köze az egészhez?
A spenót érdekes péda, én nem szeretem, de nem tagadom meg mástól, hogy szeresse és egye. Nem akarom betiltani a spenótot, mint ételt és nem akarom becsukni a spenótot szeretőket.
De nem tűröm, hogy rámerőszakolják, hogy szeressem.
A másik példa a gyerek nevelése.
Nem, az átlaggyerek képben van a másságban, de mivel nem érintett, éli a saját életét.
A normális gyerek nem fogja elítélni, lebetegezni a melegeket, de nem fog tüntetni sem velük a felvonulásokon.
Egészen egyszerűen azért, mert a NORMÁLIS az minden esetben önmagával foglalkozik, és addig nem lép ki a zónájából, amíg nem tapasztal valami aljasságot, akkor értelemszerűen segít annak megszüntetésében.
Az aktivisták azonban itt ugrottak szintet!
Azok a jók, akik a saját identitásuktólk függetlenül tüntetnek, résztvesznek a propagandában - azaz feladják önmagukat MÁSOK ÉRDEKEIÉRT! - és mindenki más bűnös, aki nem ezt teszi. Nem csak a buzizók, a homofób jelleműek az ellenségek ma már, hanem mindenki, aki nem áll be a csordába.
És ez igaz ma a komplett életünkre, hiszen a politikai is így működik, a semleges többség mocskos fideszes vagy mocskos libsi, attól függően, hogy melyik kisebbségnek nem engedelmeskedik.
Az életkorom miatt bőven megtapasztaltam már azt a kort, amikor nem volt semmi gond a melegekkel, a cigányokkal vagy akár a zsidókkal. Együtt éltünk, voltak jó emberek és rossz emberek.
Ma ez nincs, hiszen mindnek lett kiosebbségi aktivista támogató háttere és ezek erőszakkal akarják a többség fölé jutattni a saját érdekkörüket.
A feminista aktivisták sem a nők jogaiért harcolnak (magasan szarnak például az ápolónőkre, bolti alkalmazottakra, a családi erőszakot elszenvedőkre), hanem a kiválasztottak pozícióba juttatása (politikia, cégek vezetése, média stb.) a feladatuk.
A ökoterrosisták sem a világ "egészségéért" harcolnak, hanem sanda hátsó érdekek miatt, és ezek közül csak az egyik a politikia hatalom megszerzése, itt tettenérhető a multicégek üzleti érdeki is! Lásd magyar PETA és a libamájiparunk tönkretétele, amit a francia konkurencia pénzelt...
A melegjogi aktivistáknak sem a társadalmi párbeszéd a céljuk, hanem a saját kisebbségük pozícióba jutattása.
Csak esetükben - szemben a másik aktivistákkal - az emberi evolúciós alapokat kellene eltakarítani, megszüntetni, ami meg ugye nem fog megvalósulni.
Addig meg marad az agresszív propaganda, amire meg jön homofób reakció, a szélsőjobb zsidózása stb.

dunántúli gyerek 2019.03.27. 09:37:48

@Világít a torony: Nagyon egyszeru: meg kell hallgatni a lipsik allaspontjat a felvilagositasrol, aztan az ellenkezojet csinalni

Ki akarna ludtalpas, gyikvallu, folyos nyalu hulyegyereket maganak, akikbol max vmi felhulye aktivista lesz a legjobb esetben?

Jakab.gipsz 2019.03.27. 09:44:46

@math0: Matyi, naná, hogy kirekesztem! Juj, ugye megfogtál ! Miért is ?

Azért rekesztem ki mert nem kívánok velük aktust lebonyolítani. Tehát nem fogom megdicsérni a kannibált csak azért mert szerinte szépen szervírozta fel a vacsorát. (persze e mögött, a döntésem mögött, egy kifinomult matek van, olyan, amihez Matyikám te még hülye vagy).

Jakab.gipsz 2019.03.27. 09:48:15

@math0: Egyébként mihelyst be vallja valaki, hogy meleg abban a pillanatban, meg vádolta önmagát, azzal, hogy nem normális. Mit nem értesz ezen?

Jakab.gipsz 2019.03.27. 09:53:19

@szepipiktor: Logikusan gondolkodsz és ez helyes, de ne fejezd be.

A "náci" nemzeti szocialista, ez pedig a marxizmus szűkített, önző változata, az egyik nem létezhet a másik nélkül.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 10:03:46

hogy is nézne ki, ha nem üvöltve buziznánk egy meleg srácra, akit épp most vertek meg, mert kiderült, hogy egy fiút szeret, hanem leülnénk és higgadtan átbeszélnénk az egészet -.....................

Hát én leülnék vele beszélgetni, ő meg gondolom állva marad azok alapján hogy srácba szerelmes, de félre a tréfával!
A megvert srác eleve egy aljas demagógia, ezek után meg sem érdemelnétek hogy szóba álljunk veletek. Konkrétan megvertek valakit? Erre vernétek a nyálatokat minden hullámhosszon ha így lenne! Egyszerűen hazudtok és műbalhéztok jól megszokott "álcivil" módon.
És most a jogokról! Nem tudom hányan vagytok, de nem olyan sokan. Nekem pont van kiskorú gyermekem és azt én nevelem, a saját felfogásom szerint. Ha megpróbáltok a tanintézményében bármilyen propagandát kifejteni személyesen taposom ki a beleteket és azokét is akik megengedték!
Én nem basztatlak benneteket, de ti sem basztathattok engem! Ebben nem állok le vitatkozni, vagy megértitek elsőre, vagy viseljétek a következményeit.

csakférfi 2019.03.27. 10:19:44

@szepipiktor:
Ne vedd sértésnek!!

"spenót érdekes péda, én nem szeretem, de nem tagadom meg mástól, hogy szeresse és egye. "

Ja.....csakhogy a spenòt nem erölteti és propagàlja......"legyél te is húsevö" hogy életben maradjak"

Érthetö az assziciàciò?
:)

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 10:19:59

@math0: Kurvára meg lettem volna lepődve ha téged nem esz itt a fene te elmebeteg állat! Ha igaz lenne ez az egész buziüldözés, akkor is csak azt csinálnák mint te a keresztényekkel!Én leszarom hogy mit csinálsz és miben hiszel, te is hagyj békén másokat még akkor is ha nem értesz egyet velük!
Ez így elég egyszerű számodra?

szepipiktor 2019.03.27. 10:30:32

@csakférfi: Miért is?
A vegák nem erőltetik? A nemdohányzók nem erőltetik?
Ma gyakorlatilag számtalan területeten érhető tetten, hogy az érintettek erőszakos propagandával akarják hobbijukat rákényszeríteni a többségre.
Nem a "spenót" erőlteti, és nem a húsevést, hanem a spenótszeretők erőltetik, hogy szeressem a spenótot.
Lefordítva, ma a melegpártiak erőltetik a heterókra, hogy szeresség a melegeket, támogassák őket, álljanak be a tüntetők sorába.
És ha nem teszed, mert NEM ÉRDEKEL!, akkor mocskos homofób, kirekjesztő szemét leszel.
valóban a spenót nem tesz ilyet, de a vegák igen, ha te nem spenótot szeretsz, hanem húst...

szepipiktor 2019.03.27. 10:32:10

@Jakab.gipsz: Egyetértek, de szerintem jól tudod "munkásságomból", hogy a két mocsadék ideológiát és követőit egynek tekintem.
Sajnos napjainkban a neomarxizmus a valódi veszély az aktivizmus terjedése miatt,

csakférfi 2019.03.27. 10:42:56

@szepipiktor:
Igaz.
Mellesleg a vegàkat sem szeretem,pont ez miatt.
:)

Anyád a baráthal 2019.03.27. 11:55:43

@csakférfi: Szerintem "meleg" a víz, vagy a gyerek homloka, amikor lázas. Nem vagyok hajlandó ezt a szót másra használni. Találjanak ki valami mást, de újat. Addig marad a homoszexuális meg a buzi.

Egyébként nem gondolom, hogy a homoszexulálisok betegek lennének. Fogyatékosok, mint egy látássérült, vagy kerekes székes, csak nem fizikailag, hanem mentálisan. Mint az ABC bármelyik betűje az LGBTQxyzuhfélyhfpaij-ből. (

Anyád a baráthal 2019.03.27. 12:05:20

@HaCS: Ez nagyon jó meglátás. Teljesen egyetértek.

Macropus Rufus 2019.03.27. 12:24:10

"a gyerekek többsége 10-12 évesen netes pornóból ismerik meg a szexualitást annak műfajából következő nyers, erőszakos, tárgyiasító, lelketlen és felelőtlen mivoltában."

ez qurva jó! :) és eléggé naiv is. Anno egy osztály találkozón már felnőtt fejjel szóba hoztuk ezt mint téma. Már jó volt a hangulat na. :) Érdekes, de egyik osztálytársam sem említette azt, hogy a szüleitől kapott felvilágosítás időben érkezett volna... Amikor ők belekezdtek a mesébe akkor már nekünk fiúknak minimum 1 évadra visszamenőleg meg volt az összes ökm és/vagy tuti-frutti meg ilyesmi. Szóval késtek. És nem volt net. Jé... net nélkül is hamarabb világosodtak fel a srácok/lányok mint ahogy azt a szülők feltételezni merték. Ami meg az pornót definiáló részt illeti: talán ne a bsdm meg hasonlókkal kezd, és akkor nem lesznek ilyen meglátásaid.

dunántúli gyerek 2019.03.27. 12:30:18

Lenyeg, egyetlen civil sem mehet a gyerek kozelebe.

darlacko 2019.03.27. 12:46:22

@szepipiktor: Az ne zavarjon, hogy a homokbetegekre a legveszélyesebb csoport nem a nácikok (akik nyugaton amúgy nem is homofóbok), hanem a mohamedánistak. Igen, a buzibárokban nem nácikok géppuskázzák le a homokbetegeket, hanem mohamedánok. A háztetőkről se lenyalt hajú alt-rightos arcok dobáljak le a burnyákokat a Közel-Keleten, hanem szakállas muszlimok, akik hamarosan Nyugat-Európában bukkannak fel migriként.

arty1977 2019.03.27. 12:53:25

jobbik lassan vállalható lesz, ha a dúróhoz hasonló szenny végre teljesen kicsapódik... bigott liba.

+annyira röhögnék, ha az ilyen kölke meleg lenne és néha összeverve menne haza a suliból... (persze a dórika azt sose tudná meg, aligha merné bevallani ilyen szülőnek bárki is h nem hetero. rosszabb esetben lenne egy értelmetlen öngyilkosság, oszt jónapot)

arty1977 2019.03.27. 12:55:39

@Macropus Rufus: mert szerinted a 12 éves, amikor először a net elé ül, hogy ő most felvilágosodjon, egyből tudja, hogy melyik a jó pornószájt jó témájú almenüje, mi?

(bazmeg, tényleg ennyire nagy a baj vagy csak trollkodtál?)

arty1977 2019.03.27. 12:58:20

@szepipiktor: a NORMÁLIS gyerek amikor látja, hogy a MÁS gyereket "ütik", akkor kiáll érte.

szóval simán bennevan, hogy ha NORMÁLIS a kölköd, akkor felnöttként kimegy felvonulni és tiltakozni a dúródórák ELLENÉBEN - ééérted, hogy az ő véleménye is megjelenjen. persze ez már melegpropaganda, mint ahogy az is, ha BÁRKI BÁRHOL esetleg nem dúródórásat nyilatkozik.

arty1977 2019.03.27. 13:00:06

@nookedli: és azt mesélte, hogy milyen érzés, hogy fél h kiderül róla és aztán "kiközösítik" ?

(dehogy van neked buzi ismerősöd... vagy ha van is, neked tuti nem mondja el)

arty1977 2019.03.27. 13:00:44

@MAXVAL bircaman közíró: a kurva anyád a beteg, aki egy ilyen fattyat kihordott.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 13:02:12

"a gyerekek többsége 10-12 évesen netes pornóból ismerik meg a szexualitást annak műfajából következő nyers, erőszakos, tárgyiasító, lelketlen és felelőtlen mivoltában. "

Akkor fel kell telepíteni egy szűrőprogramot, de persze ez sem jelent ez ellen tökéletes biztonságot, de mindebből még most sem látom hogy miért következik az megoldásnak, hogy ki tudja honnan szalajtott "civilek" előadást tarthassanak deviáns témákról iskolákban.
És itt nem is maga a téma igazán káros, hanem azok akik előadnák, mert a propaganda és az "érzékenyítés" nem azonos a felvilágosítással.

dunántúli gyerek 2019.03.27. 13:24:48

@arty1977: normalis csaladban nem lesz csak ugy buzi a gyerek, az csak progressziveknel szokott elofordulni

dunántúli gyerek 2019.03.27. 13:25:53

@arty1977: Hat persze, azert tuntizik ugyanaz a 200 buzi Europa osszes ratyifestjen, mert qrva nepszeru a dolog

Macropus Rufus 2019.03.27. 13:26:56

@arty1977: "mert szerinted a 12 éves, amikor először a net elé ül, hogy ő most felvilágosodjon, egyből tudja, hogy melyik a jó pornószájt jó témájú almenüje, mi?"
A 77-ből következtetek arra, hogy akkor születtél. Én 76-ban. Szóval korosztály. Namost a mi időnkben szted mi honnan tudtuk, hogy melyik pornó újság jó és melyik rossz? Jelen esetben az újság = pornó oldal a neten. Tehát honnan tudtuk? Sehonnan. Azt vettük a) amit találtunk b) esetleg volt már valakinek bátyja és az ő gyűjteményéből jött az 5let, hogy mit vegyünk meg sumákban. Most is így megy. Van valaki aki ismert valaki aki szerint az xyp.com oldal qurva jó. Meg hát vélhetően te sem azért vettél ilyen újságot (ha vettél) mert marhára fel akartál világosodni, hanem bejöttek a képek. Ma sincs ez másképpen. És hidd el, az örök mondás mai napig érvényes: tök mindegy mikor világosítod fel a gyereked, már rég elkéstél vele. És ez nem tegnapi laza duma, hanem minimum velünk egyidős. Késünk, teljesen mind1 mikor fogsz bele.

"(bazmeg, tényleg ennyire nagy a baj vagy csak trollkodtál?) "
sztem ha kifejtem a véleményemet ami nem képez közös halmazt a tiéddel még nem jelenti azt, hogy troll valaki. Erre mondják, hogy a véleményünk ütköző pályán van. Bár az is igaz, hogy mostanában mindenki troll aki más véleményen van...
Szóval gondold végig a gyerekkorodat. Semmi nem változott. Akkor az újság volt a pornó most meg a neten van. De a srácok nem változtak. Régen is pik-pak hozzá férhettél ilyen újságokhoz nem kellett nagyon erőlködni. Most is pik-pak hozzáférnek. És hidd el,nem innen világosítják fel magukat. Azt a Zsotya a 8b-ből már megtette előző héten amikor a faterjájék elmentek és a osztály lazább srácai felmentek hozzá megkukkolni a faterja pornó dolgait. ;) hogy képben legyél... ez így ment régen és így megy most is. Am. meg ha a poszter annyira fél az ilyen dolgoktól akkor javaslom neki a spec dns beállítást és/vagy egy rakat szűrő programot. De pontosan lófaszt fog vele érni. Mert a szomszéd Pistikénél meg megy a download 1000L. Szóval felesleges ezen rugózni. Jelenleg nincs hatékony megoldás erre a problémára.
És ismét: aki nincs veled azonos véleményen az nem troll. ;)

Macropus Rufus 2019.03.27. 13:36:38

@dunántúli gyerek: ebben de marha biztos vagy... valami kutatási anyaggal alá is tudod ezt támasztani? Mert a jelenlegi kutatások ott tartanak, hogy fogalmuk sincs. De te tudod a tuti. Oszd meg velünk is.
Kutatások próbálták azt bebizonyítani, hogy genetikai. Iker kísérletekkel ezt cáfolták. De még akkor sincs magyarázat arra, hogy pl. az ikrek egyik fele buzi a másik nem. Ugyan olyan nevelés mellett miért lett az egyik buzi? Szóval senki nem tudja a frankót... pontosabban senki, csak te. ;) jár neked a Nobel öcsém :)

dunántúli gyerek 2019.03.27. 13:44:56

@Macropus Rufus: A kutatasok azt mutatjak, hogy a halivudi sorozatokon es filmeken kivul az emberek nem buzulnak be csak ugy. De hat halivudban mindenki minimum transzbuzi vagy egyeb szekszualis bunozo, szoval kit lep ez meg?

Mar Henry Ford is megirta ezt a Cion Bolcseiben 100 eve. Nagy haverok voltak Adolffal, aki megfigyelte hogy a berlini buzibarlangokat is ludtalpasok mukodtetik. Akar a mai NY-i, berlini v. butapesti korcskeltetoket.

arty1977 2019.03.27. 14:00:45

@dunántúli gyerek: a fajtádnál akasztják fel magukat a meleg-gyerekek tizen és huszonévesen... aztán makogtok, "nem értjük miért"

kicseszett véglények vagytok :)

dunántúli gyerek 2019.03.27. 14:02:33

@arty1977: Orban azert ment a Zold-foki szigetekre, hogy ott rezervatumot bereljen a ratyi fajtadnak, aztan elkeritkezve epithettek nyitott tarsadalmat, ha a busmanok nem gyujtjak ratok!

arty1977 2019.03.27. 14:08:37

@Helga Beauty Salon: mert te már voltál ilyen felvilágosításon és láttad, h győzködték a kölköket, hogy "legyetek buzik!!!!" ? :DDD

arty1977 2019.03.27. 14:49:01

@dunántúli gyerek: közben leesett, hogy te fogyatékos vagy. bocsánat, nem megfelelően álltam eddig a megnyilvánulásaidhoz....

Világít a torony 2019.03.27. 15:19:34

@Helga Beauty Salon: "...s most a jogokról! Nem tudom hányan vagytok, de nem olyan sokan. Nekem pont van kiskorú gyermekem és azt én nevelem, a saját felfogásom szerint."
A gyerek nem a tulajdon.
A gyerek nem tárgy, hogy tárgyesetben firkázz róla. Egy anya mikor a gyermekéről beszél nem az "azt" tárgyiasító szót használja.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 15:24:13

@arty1977: mert te már voltál ilyen felvilágosításon és láttad, h győzködték a kölköket, hogy "legyetek buzik!!!!" ? :DDD..............

Látom nem veszed az adást köcsög! Nem voltam és a gyerekeim sem lesznek!
A gyerekek nem tudják megvédeni magukat tőletek, nem látnak még át rajtatok, ez itt a szüleik feladata. Ezzel átléptetek egy határt és így a szép szónak már nincs helye!
Ki lesz taposva a beletek!

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 15:28:51

@Világít a torony: Ja tényleg! A tökénél ragadtad meg a lényeget és be is vetted mélytorokra! Köszönjük Emese, köszönjük libsibuzi!
Hogy mi a szerencsétlen kurva anyádért kellett neked megszólalni, azt nem tudom.

felső határ nincs 2019.03.27. 15:45:53

3 ratyit ismertem eletemben

A legkisebb bajuk volt hogy buzik voltak, ezek mentalisan erosen terhelt emberek, ezernyi sulyos komplexussal.

Ha egyetlen buzi tanar (az nem erdekel ha nem tudjak hogy buzi) is felbukkanna a gyerekem iskolajaban, kivennem azonnal. Abban a pillanatban. Persze ezert valasztottuk a leheto legkonzervativabb iskolat, hogy ne oda jarjon a pulya, ahova a szemetet osszefujta a szel.

Világít a torony 2019.03.27. 15:57:15

@csakférfi: Ezt firkáztam:
"...Mire nagykorúak lesznek, már nincs szükségük a felvilágosításra. Előtte kell. Ha nem kapják meg, akkor megszerzik maguknak az internetről, teljesen ellenőrizhetetlen körülmények között. Ez az igazi veszély a gyerekek számára, no meg az ostoba és bigott felnőttek tömege."
Szedd össze kicsit magad és próbáld meg újra értelmezni a tartalmat.
" Soha semmilyen tàrsadalomban nem élveztek a buzik ennyi toleranciàt és jogot,mint manapsàg."
Tájékozatlanságod lenyűgöző. Az ókori Rómában azonos jogokat élveztek és gyakorolhatták identitás szerinti nemi életüket a homoszexuális a biszexuális polgárok. Sőt ehhez külön intézményeket is kaptak.
A középkorban a hatalom birtokosainak privilégiuma volt a homoszexualitás/biszexualitás és nekik több joguk is volt, mint az alacsonyabb társadalmi osztályban élő heteroszexuálisoknak.
A zemberek azon része mely zsigerből áll a kérdésekhez és megoldásokhoz, az orbitálisan ostobák klubját alkotják. Te is ott vagy klubtag?

conchita wurst 2019.03.27. 15:58:53

Kristóf Tarnay - ez nem az a folyos taknyu izraeli kiskocsog?

Világít a torony 2019.03.27. 16:01:23

@dunántúli gyerek: Ebbe a pár mondatba annyi ostobaságot zsúfoltál bele, hogy az közel jár minden idők legostobább megnyilvánulásainak rekordjaihoz.
Én bátorítalak, csak így tovább. Valamiben jó kell legyél, hogy figyelmet kapj.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 16:06:06

@Világít a torony: Látjuk milyen hihetetlenül művelt vagy, felvilágosítasz itt mindenkit ha kell, ha nem! Na az ilyen nagyképűsködő libsi állatoknak szokták szétrúgni a retkes seggét ha túltolják az arcukat.

Világít a torony 2019.03.27. 16:08:39

@Helga Beauty Salon: Nem baj ugye, ha ebbe a nagyon bűzös mélységbe már nem ereszkedem le hozzád? Abban a mélységben sok agyatlan gondolja azt, hogy attól erős a mondanivalója, ha az anyagcseréjét a száján át bonyolítja.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 16:12:14

@Világít a torony: Na nehogy még valami kitüntetésnek állítsd be a veled való kommunikációt amitől most megfosztasz! El vagy te tévedve balfasz, leszarlak magasról, légy vele tisztában! Már eleve kussolnod kellett volna.

Világít a torony 2019.03.27. 16:16:02

@Helga Beauty Salon: Ha többet tudnál olvasni, te is lehetnél tájékozottabb, szélesebb látókörű. Ám abba a mélységbe ahol leledzel, csak a mértéktelenül buta és aljadék irományok esnek le. Nem túl gusztusos.
A gyermekeid jövőjének jót tenne egy szélesebb látókörű, flexibilisebben gondolkodó anya. Még nem késő a változtatásra, az ő érdekükben .... no meg a tiedben is.

Világít a torony 2019.03.27. 16:18:50

@Helga Beauty Salon: " Na nehogy még valami kitüntetésnek állítsd be a veled való kommunikációt amitől most megfosztasz! "
Nem az, de a jövő érdekében muszáj veled és a hozzád hasonló alja népekkel is beszélgetni. Az emberség és a jó modor is ezt kívánja meg.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 16:29:30

@Világít a torony: Nem az, de a jövő érdekében muszáj veled és a hozzád hasonló alja népekkel is beszélgetni. Az emberség és a jó modor is ezt kívánja meg.................

Részben még egyet is értünk. A jövő érdekében fontos a hozzád hasonló elszállt agyú korcsokkal kommunikálni, rávezetni akár erővel is arra hogy mi a fontos és mi a jó, egy darabig az emberség és a jó modor határain belül, ám ha ez nem működik akkor mehet a plasztikusabb fogalmazás.

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 16:35:42

@Világít a torony: Ha többet tudnál olvasni, te is lehetnél tájékozottabb, szélesebb látókörű. Ám abba a mélységbe ahol leledzel, csak a mértéktelenül buta és aljadék irományok esnek le......................

Látom elérkeztél a szokásos önmagát felsőbbrendűnek beállító libsi technikához! :D
Mesélj nagy magasságokban szárnyaló széleslátó elme te, akinek egy tárgyiasítás tudott csak lejönni az egész mondandómból, hogy mit olvassak!

Helga Beauty Salon 2019.03.27. 17:11:18

Lippsi befejezte a továbbképzést. Ajvé!

Világít a torony 2019.03.27. 20:14:33

@Helga Beauty Salon: Továbbképzés? Alkalmatlan vagy bármilyen fejlődésre. Neked ízlik az a mentális ßar amibe ragadtál a pöcegödör mélyén. Nekem nincs dolgom ezzel.

Világít a torony 2019.03.27. 20:22:02

@Helga Beauty Salon: " Látom elérkeztél ...."
megröhögtettél. Az, hogy te látnál valamit az értelemből az olyan lehetetlenség, mintha a vakond saccolná meg a Nap előtt száguldó repülőgép repülési magasságát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.27. 23:15:27

@nookedli: szólj az elvtársaidnak, hogy szerinted aki iszik, nem beteg, vitassátok meg egymás között, ti idióták!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.27. 23:18:06

@törppicur: 1) van magyar identitásom
2) ez olyan dolgokon alapul, mint, hogy a nem-magyarokkal ellentétben magyarul beszélek, jobban ismerem a magyar történelmet és kultúrát, mint a nem-magyarok általában.
3) tehát ez az identitás is másságon alapul
4) neked nem tudom, hogy van-e magyar-identitásod, de amilyen hülye vagy, biztos nem a magyar történelem tudásán és a magyar kultúra ismeretén alapul.

5) a témáról egyébként ismét csak terelni tudtál, kis köcsög, és értelmesen hozzászólni nem

darlacko 2019.03.28. 02:49:29

Nekem semmi bajom a buzeránsokkal. Csak csinálják a két fal között. Az iskolákban ne toborozzanak, ne fejtsenek ki propagandát. Ugyanezt gondolom a valláskárosultakról is. Ki kell söpörni őket az oktatási intézményekből.

@felső határ nincs: Az általam ismert homokosok mind drama queen kategóriába tartoztak. Hisztis, áskálódó, ideggyenge, megbízhatatlan, az élet minden területén sikertelen (iskolai előmenetel, munkahelyi helytállás) emberek voltak. Biztos vannak mentálisan stabil buzeránsok is, csak sajnos én ilyennel sose találkoztam még. Volt konfliktuson három burnyákkal életemben. Eggyel átalanos iskolában, kettővel munkahelyeken. És mind úgy kezdődött, hogy én normálisan, megértéssel viszonyultam hozzájuk, akkor is, amikor mások előítéletesek voltak, de végül a buzik rám lettek mérgesek, elkezdtek rám mászni, követelőzni, hisztizni, vádaskodni, hogy ők mennyire félreismertek engem, meg hogy tehetek velük ilyet vagy olyat... Holott én korrekt voltam mindig. Tapasztalataim alapján sajnos igaz, hogy a homokbetegek egyben idegbetegek is. Biztos vannak normálisak is, de a többség mentálisan gyenge drama queen, hisztis, alattomos "picsa". Mintha a legrosszabb női és férfi tulajdonságokat összegyúrták volna bennük. A legkisebb baj velük az, hogy szodómiták, hogy seggbe akarják dugatni magukat. Arra egyszerűen nemet tud mondani az egészséges ember. A mentális labilitásuk a fő gondom velük.

Helga Beauty Salon 2019.03.28. 06:48:25

@Világít a torony: Az, hogy te látnál valamit az értelemből az olyan lehetetlenség, mintha a vakond saccolná meg a Nap előtt száguldó repülőgép repülési magasságát.............

Jááájjj! Bisztoss én vatyok a vakond! Te meg a repülő? Nem, ahogy elnézem szerénységedet, inkább a nap!:D
Egy ilyen hasonlathoz már tényleg súlyosan hülyének kell lenni!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:04:06

@darlacko: "A fiatalok mindig leginkább egymást világosították fel, volt idősebb testvér, unokatestvér, tapasztaltabb osztálytárs, becsempészett pornólap, Quelle katalógus fehérneműs képeire izgulás. Aztán minden a helyére került idővel a fejekben. "

próbáljuk ki a te lányoddal! egy két nemi erőszak után majd csak egyenesbe jön, te idióta fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:06:17

@Bravehearth: a nácik legkárosabb patkányok a társadalomban. ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:07:11

@Bravehearth: ti nácik vagytok legkárosabb patkányok a társadalomban. ennyi. a társadalom legalja, a söpredék, a selejt vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:08:25

@nookedli: abból, hogy mondasz egy mesét egy emberről, nem következik, hogy mindenkinek úgy kell csinálni. érved nincs, idióta barom vagy, pont ezért vagy homofób. csináld a négy fal között a beteges homofóbiádat!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:14:20

@csakférfi: a wikiben van egy térkép, amelyről leolvasható, hogy Magyarországon nem engedélyezik homoszexuálisoknak az örökbefogadást. de te egy retardált elmebeteg vagy, te erre nem vagy képes. pont ezért vagy homofób.

"Soha semmilyen tàrsadalomban nem élveztek a buzik ennyi toleranciàt és jogot,mint manapsàg."

nem kapnak egyenlő jogokat, pont. ez nem elég jó, és ezért felvonulnak. pont. demokráciában szabad vonulni pont. te, homofób diktátor meg befogod a szádat, és kuss! pont!

"Sxülöként jogom van a buzikat betegnek és aberràltnak titulàlni."

nekem meg jogom van téged homofób elmebetegnek titulálni.

"Ugyanis féltettem a sajàt és màs emberek gyerekeit."

az, hogy ilyen hülye nevelőapjuk van, az a legnagyobb veszély ami a gyerekeidet fenyegeti.

Csak egy habzòszàju köcsög vagy.
Menj anyádba.....annak verd a nyálad....kicsim!

Mondjuk az, hogy egy normális "á" betűt sem bírsz megtalálni a mobilodon, az is mutatja, micsoda retardált beteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:15:37

@szepipiktor: "Itt nem a melegekről, a heterókról és nem is a tájékoztatásról van szó, "

de.

az egész kommented elejétől végig hazugság, semmiféle tényen nem alapul, hanem csak a te fröcskölődő gyűlöletbeszéded.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:23:57

@szepipiktor:

"A civil aktivisták neomarxista, bolsevik alapúak, ez látható a többi - ökoterroristák, feministák, jogvédők stb. - csapatnál is, azaz nem a jog mentén, nem a társadalmi konszenzus alapján "harcolnak", hanem a korai ifjúkomminsta stratégiával.
Példa: #metoo."

elég nagy zavar van a fejedben. a szexuális felvilágosítástól gyorsan eljutottál a kommunizmusig, a melegektől a feministákig. ez nálad egy nagy katyvasz a fejedben.

nem tudom, mit ártott neked a metoo kampány? megerőszakoltál egy nőt, és bíróság elé vitt, vagy mi?

"Csakhogy utóbbiak elég nagy társadalmi bázissal rendelkeznek"

több nő van, mint ahányan ti nácik vagytok.

.
"A posztóló vajon miért nem demokrata? (OK, az aktivizmus nem demokrata alapú)"

melyik idióta univerzumban nem demokrácia az aktivizmus, te hatökör?!

"De nem fogom gyalázni azt, akivel nem, nem fogok megkérdőjelezni a jogát a más állásponthoz!"

pont most tetted ezt

"Tudja tisztelt poszter, a felvilágosítás alapvetően szülői, családi feladat"

hülyeség. sokszor a szülők nem világosítják fel a gyerekeket, és őket nem lehet erre kényszeríteni. sokszor nem tudják, hülyék ehhez, nem merik szóba hozni a témát, nem alkalmasak pedagógusnak. a szülők nagyon nagy része pontosan olyan hülye, mint amilyen te vagy.

" De a felvilágosítás maradjon felvilágosítás - szigorúan biológiai alapokon - és ne propaganda, agitáció legyen."

és ki mondta, hogy az? honnan veszed, hogy az?!

" Annak a korosztálynak, akiknek a homokozóban kellene játszaniuk, énekelni, mesélni kellene, most aberráltak nemi szerepekről fognak "mesélni"?"

aberrált vagy te a homofóbiáddal.

"De a világ döntő többsége meg nem ezt akarja!"

a nyugati országok döntő többsége nem olyan beteg homofób, mint amilyenek ti vagytok.

De a lényeg: Azonnal vegyék el a kezeiket a gyerekeimről! AZONNAL!
Mert az már a magánszféra, a család belügye és jogom van minden eszközzel megvédeni őket! Az ilyen homofób faszoktól is, mint Dúró, meg te!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:24:55

@darlacko: kezdjük a papokkal, szóljál, ha Magyarországon a papok el vannak tiltva a gyerekektől!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:26:22

@darlacko: "Az iskolában a szaporodás biológiai hátterét tárgyalják. Genetika, miazmás"

azt tudod, hogy a homoszexualitásnak és a nemi identitásnak vannak genetikai okai, és a genderelmélet pont ezzel is foglalkozik? az a genderelmélet, amit a homofób náci idiótátok betilt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:27:29

@darlacko: "Az iskolában a szaporodás biológiai hátterét tárgyalják. Genetika, miazmás"

azt tudod, hogy a homoszexualitásnak és a nemi identitásnak vannak genetikai okai, és a genderelmélet pont ezzel is foglalkozik? az a genderelmélet, amit a homofób náci idiótátok betilt?!

szexuális felvilágosítás jegyében ugye akkor lehet arról beszélni, hogy vannak homoszexuálisok, és ennek genetikai okai is vannak?!

na ezt akarja a te kis Túró Torkád betiltani, az idióta, homofób beteg faszfej!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:28:17

@darlacko: sajnos túl sok náci van ma is, a csuti gecivel egyetemben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:29:16

@darlacko: a nácik 6 millió zsidót irtottak ki, és egy világháborút csináltak, ti nácik vagytok a legveszélyesebb tagjai a társadalomnak. ezt le akarod tagadni, mert egy idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:30:31

@Minden ballib bérretteg: nem propagandáról van szó, Túró Torka is hazudik, meg az összes homofób barom

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 08:35:21

@szepipiktor: "De nem tűröm, hogy rámerőszakolják, hogy szeressem."

senki nem erőszakol rád semmit, te fóbiás elmebeteg!

"Nem, az átlaggyerek képben van a másságban"

van a faszt, hazudsz.

"Azok a jók, akik a saját identitásuktólk függetlenül tüntetnek, résztvesznek a propagandában - azaz feladják önmagukat MÁSOK ÉRDEKEIÉRT! - és mindenki más bűnös, aki nem ezt teszi. "

semmi ilyet nem mondanak az aktivisták, hazudsz.

"Ma ez nincs, hiszen mindnek lett kiosebbségi aktivista támogató háttere és ezek erőszakkal akarják a többség fölé jutattni a saját érdekkörüket."

hazudsz

"A feminista aktivisták sem a nők jogaiért harcolnak (magasan szarnak például az ápolónőkre, bolti alkalmazottakra, a családi erőszakot elszenvedőkre), hanem a kiválasztottak pozícióba juttatása (politikia, cégek vezetése, média stb.) a feladatuk."

a nők jogaiért harcolni azt is jelenti, hogy bizonyos pozíciókba bejuttatnak embereket, ez a harc eszköze. úgy nehéz jogokért harcolni, hogy döntési pozíciókban mások vannak, te idióta barom!

"A ökoterrosisták sem a világ "egészségéért" harcolnak, hanem sanda hátsó érdekek miatt, és ezek közül csak az egyik a politikia hatalom megszerzése"

detto.

egyrészt fingod nincs a valóságról, csupa hazugsággal próbálsz meg "érvelni", végül, neked azzal van gondod, hogy mások is hatalmi pozíciókba kerülhetnek, nemcsak a te kis homofób náci retardáltjaid.

te egy idióta selejtes homofób beteg ember vagy.

darlacko 2019.03.28. 11:51:14

@math0: Honnan jön ide a nemi erőszak? Migránsokat se kell beengedni, akkor kicsit kevesebb lesz a nemi erőszak.

A papokat se kellene gyerekek közelébe engedni. De attól, hogy a valláskárosult törpepárt bevezettette a hittant az iskolákban, meg átjátszották az iskolák egy részét az egyházaknak, nem kellene a ló túlsó oldalára esni. Nincs szükség homopropagandára az iskolákban.

A nácik csak 6 millió zsidót irtottak ki? Nem becsülöd alá a számot? Ha kisebbíted a holokauszt szörnyűségeit, az bűncselekmény! Mondjuk, hogy hatmillió kétszátharmincnégy. Amíg valaki felé nem licitál... Mert akkor az lesz az új bűvös szám. Olyan ez, mint amikor egymást versengve tapsoltak az elvtársak Sztálinnak, mert senki se akart lemaradni és golyót kapni a tarkójába. Most a tapsolást felváltotta a számok nagyítása.

Ja, a nácik 70 éve le lettek nyomva, mint a bélyeg. 2019-ben velük riogatni lassan pont olyan, mint a vörösterrorral, Napóleonnal vagy a rézfaszú bagollyal ijesztgetni.

Világít a torony 2019.03.28. 12:25:43

@Helga Beauty Salon: Nem, nem én vagyok a repülő a hasonlatban. Egyre frusztráltabb vagy.

Helga Beauty Salon 2019.03.28. 14:10:30

@Világít a torony: Biztosan azért vagyok frusztrált, mert nem látom a repülőt!
A vérnyomásommal kapcsolatban van javaslata doktor úr? :DDDDDDDDDDD

Világít a torony 2019.03.28. 15:04:19

Ennyire ßar a helyzeted, hogy ezeket otthon nem tudod megbeszélni?
Küzdelmes lehet az életed.

Bravehearth 2019.03.28. 20:10:50

@math0: Mi van, ratyimatyi? Fölébredtél? :-) Besütött a nap a rokkantputriba?

"ti nácik vagytok legkárosabb patkányok a társadalomban"

Arra a káoszhalmazra és fertőre, amit a fajtád társadalomnak nevez, remélem is, hogy károsak vagyunk. Ez a normális. Egy ember a te lényedtől egyszerűen undorodik, mint a folyós szartól. Ez normális.

"a társadalom legalja, a söpredék, a selejt vagytok."

Egy fajtádbéli parantropus szájából ez egyenesen dicséret! :-) Jobb is lett az estém. Röhögök egy jót rajtad, megnyugodtam, hogy élsz. Remélem a holnapod is legalább ilyen szar lesz és szarul fogod érezni magad, vagy esetleg szarabbul! És megnyugtat a gondolat, hogy még mindig a jó úton járok, ha egy ilyen retardált humanoid torzó agybajt kap tőlem. Jó ez így! ;-)
B.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 20:12:45

@darlacko:

"Honnan jön ide a nemi erőszak?"

Értem, hülye vagy, hogy felfogd az összefüggést. Ha a fiatalok a te ötlednek megfelelően maguk világosítják fel egymást, akkor abból ilyen balesetek is lesznek. A saját lányoddal javaslom kipróbálni, de nem mások gyerekein!

" Migránsokat se kell beengedni, akkor kicsit kevesebb lesz a nemi erőszak."

Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a migránsok több nemi erőszakot követnének el, mint a nem migránsok. Az egyetlen elég erős összefüggés, hogy a nemi erőszakok többségét férfiak követik el, tehát a férfiakat kell kitiltani Magyarországról, ez a leghatékonyabb módja a nemi erőszak csökkentésének. De ez egy elég idióta ötlet, mert a dolognak nagyobb a kára, mint a haszna. Hasonló a helyzet a migránsok kitiltásával. Ezzel szemben a szexuális felvilágosításnak csak haszna van, és elenyésző a költsége ehhez képest. Tudom, az olyan selejtes betegnek, mint teneked, ezt is el kell magyarázni, pedig ezek elég egyszerű dolgok.

"A papokat se kellene gyerekek közelébe engedni. "

Igen, ezt már megbeszéltük, és azt is, hogy szólja, ha ez már megvan!

"Nincs szükség homopropagandára az iskolákban."

Homopropaganda a kurva anyád! Leginkább hozzád hasonló hazudozós, homofób betegekre nincs szükségünk.

A holokausztra nem tudtál normálisan és értelmesen reagálni, csak egy idióta nyegle gyerek szintjén hülyéskedni.

"Ja, a nácik 70 éve le lettek nyomva, mint a bélyeg. 2019-ben velük riogatni lassan pont olyan, mint a vörösterrorral, Napóleonnal vagy a rézfaszú bagollyal ijesztgetni. "

A csuti geci majd minden nap ijeszteget a kommunistákkal. A nácik meg itt vannak körülöttünk. Te most olyan hülye vagy, mint az, aki 1933-ban azt mondta, hogy a világháborúnak vége, már nem lesz másik. Honnan a jó büdös kurva anyádból veszed, hogy ha a nácik egyszer kikaptak, akkor soha többé nem veszélyesek?! Miféle idiótaság ez?!

Te olyan hülye vagy, mint aki a 15. században azt mondta, hogy a muszlimoktól nem kell félni, hiszen Poitiers-nél egyszer már lenyomtuk őket. Vagy Rómában a i.e. 220-ban, hogy a punoktól nem kell félni, egyszer már lenyomták őket. Vagy 1933-ban, hogy a németektől nem kell félni, egyszer már lenyomták őket.

Te tényleg egy totál idióta, sötét faszfej vagy, pontosan ezért vagy homofób kretén, beteg állat. Fingod nincs a világról.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.28. 20:13:53

@Bravehearth: mi van, buzi SS-tiszt, felébredtél?

ti nácik vagytok legkárosabb patkányok a társadalomban. ennyi. a társadalom legalja, a söpredék, a selejt vagytok.

Jakab.gipsz 2019.03.29. 08:22:02

@math0: Minden náci ateista volt, ezért vagy Te Matyi a legundorítóbb náci ! Vedd már észre magadon.

Bravehearth 2019.03.29. 08:45:09

@math0: Még szitkozódni is csak unalmas és ostoba módon tudsz, te kis visszamaradott... :-) Ehhez is kevés vagy, te kis szövettenyészet. Kis retardált humanoid... :-D Szóval a tegnapod is szar volt. Örülök! :-)
B.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.29. 18:17:08

@Jakab.gipsz: Hitler teljesen határozottan hívő volt. A Mein Kampf tele van vallásos utalásokkal.

ateistaklub.blog.hu/2016/04/30/adolf_hitler_vallasa_a_mein_kampf_szerint

Ennyit tudtok ti hívó, Fideszes, idióta barmok, a legalapvetőbb dolgokról is a legnagyobbat hazudni. Nincs nektek bőr a pofátokon, ti erkölcsi selejtek, ti vagytok a társadalom legalja, a szemét!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.29. 18:19:13

@Jakab.gipsz: Hitler

1) Vallásos volt, akárcsak ti.
2) Homofób volt, akárcsak ti.
3) Idegengyűlölő rasszista fasz volt, akárcsak ti.
4) Idióta volt, akárcsak ti.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.29. 18:21:01

@Bravehearth: tudok érdekesen szitkozódni, de minek szitkozódjak érdekesen, amikor te a legutolsó patkány vagy?! Minek erőltessem meg magam a kedvedért, ha te nem erőlteted meg magad a legkisebb gondolkodással sem?! Egyetlen érvnek látszó állítást nem tettél, ennyire sem erőltetted meg magad.

Ennyit tudtok, ti idióta nácik, akik a társadalom legalja vagytok, a selejt.

Bravehearth 2019.03.29. 20:17:51

@math0: Ugyanmár, ratyimatyi! :-) Minek érvelni egy magadfajta betegbogárnak? Nyilvánvaló, hogy egy retardált vagy. Mentálisan és elmeállapotodat tekintve egy sérült kis nyomorék. De az a fontos, hogy nap nap után látom, hogy szar neked és szétkúr az ideg! :-) Jó is ez így, te kis selejt! Mindig örömmel tölt el, ha olvasom ostoba és beteg soraid, megnyugtat a tudat, hogy anyád csak szenvedésre tolt erre a világra. Nos, élj örökké és idegeskedj, szenvedj, te bolhaszar betegbogár! :-) Én pedig jókat röhögök rajtad... És a legutolsó náci takarítót is ezerszer többre tartom a fajtádnál, ergo minden minősítésed egy dicséret tőled! ;-)
Na, mássz át a tolókocsidból anyádhoz, kis selejt! :-D
B.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.29. 20:25:52

@Bravehearth: Ugyanmár, te kis pedofil majom! :-) Minek érvelni egy magadfajta betegbogárnak? Nyilvánvaló, hogy egy retardált vagy. Mentálisan és elmeállapotodat tekintve egy sérült kis nyomorék. De az a fontos, hogy nap nap után látom, hogy szar neked és szétkúr az ideg! :-) Jó is ez így, te kis selejt! Mindig örömmel tölt el, ha olvasom ostoba és beteg soraid, megnyugtat a tudat, hogy anyád csak szenvedésre tolt erre a világra. Nos, élj örökké és idegeskedj, szenvedj, te bolhaszar betegbogár! :-) Én pedig jókat röhögök rajtad... És a legutolsó náci takarító te magad vagy.

Na, mássz át a tolókocsidból anyádhoz, kis selejt! :-D

Bravehearth 2019.03.30. 13:56:06

@math0: Szánalmasan fantáziátlan vagy. Untatsz... Ez van, ratyimatyi.
B.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.30. 14:36:33

@Bravehearth: tudok érdekesen szitkozódni, de minek szitkozódjak érdekesen, amikor te a legutolsó patkány vagy?! Minek erőltessem meg magam a kedvedért, ha te nem erőlteted meg magad a legkisebb gondolkodással sem?! Egyetlen érvnek látszó állítást nem tettél, ennyire sem erőltetted meg magad.

Ennyit tudtok, ti idióta nácik, akik a társadalom legalja vagytok, a selejt.

Bravehearth 2019.03.30. 16:13:05

@math0: Copy/paste... Anyád is így csinált téged, retardált! :-) Élj soká, legyen még tízezer szar napod, kispatkány!
B.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.30. 16:47:59

@Bravehearth: tudok érdekesen szitkozódni, de minek szitkozódjak érdekesen, amikor te a legutolsó patkány vagy?! Minek erőltessem meg magam a kedvedért, ha te nem erőlteted meg magad a legkisebb gondolkodással sem?! Egyetlen érvnek látszó állítást nem tettél, ennyire sem erőltetted meg magad.

Ennyit tudtok, ti idióta nácik, akik a társadalom legalja vagytok, a selejt.
Válasz